Reggel már nagyon vártuk Cukorral Lolát, akivel remekül lehet fogócskázni, sőt még a patakhoz is lesétáltunk. Hazafelé szerencsére összefutottunk Góliáttal, akinek a gazdája hozott egy zacsi finomságot nekem(na jó, nem csak nekem, hanem Góliátnak is) De azért szép, hogy gondol rám is, az éhező kutyára, merthogy a gazdi szigorú elve az, hogy csak akkor reggelizem, amikor hazaértünk a sétából. Én szeretem a gazdim, de ez egy túl szigorú rendszabály. Szerintem egy olyan növendék kutyának, mint én egész nap folyamatosan kell nasizni, hogy nagyra nőjön, nem igaz:-)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése