2009. augusztus 31., hétfő

2009. augusztus 29.





















Hajnalban Debrecenbe utaztunk a CACIB-ra. Izgi volt, egész nap nem is tudtam aludni, mert már útközben nagy feladatot kaptam, egy kötelet kellett szétrágnom. Aztán jöttek a kiállításra a tesóim, meg a kedves tenyésztőm(megismertem őket:-) Igéretesnek ítélt a bíró mindhármunkat, szép fehér szalagot kaptunk. Jutalmul a szünetben megnéztük a Nagyerdőt és utána, délután is szerepeltünk még a BIS-ben. Végül öt órát utaztunk haza egy baleset miatt. Ilyen sokminden sem történt velem egy napon eddigi életemben! Nagyon megdicsértek a gazdik, hogy milyen jól viselkedtem végig. Vasárnap jutalmul kutyaiskolába irattak, de erről bővebben majd máskor írok.

2009. augusztus 20.












Ma hazautazás előtt még nádaztam, azaz "egyenrágtam":-) és sokat szaladtam a pataknál. Este aztán irány haza:-)

2009. augusztus 14.






Délelőtt a fiúkkal játszottam, egyszer én is megszereztem a labdát:-)Este pedig Keszthelyre utaztunk. Új helyem a kocsiban király, sokkal nagyobb, mint az első ülés! A vízben rengeteg fehér madár volt, de hogy egyet sem hozhattam haza, ez igazságtalanság!

2009. augusztus 13.



Füreden sétáltunk este, egy szuper szökőkút mellett is megálltunk. Amit nem értek! Miért nem nézhettem meg közelebbről, érdekesebb mint a tó!!!

2009. augusztus 27., csütörtök

2009. augusztus 12.






























Ma Veszprémben új hámot kaptam, mert a torkom nagyon fájt a póráztól. Persze sétáltunk is a városban.

2009. augusztus 9.



Ma a gyerekekkel és a pointer barátommal játszottam.

2009. augusztus 8.












Ma nem úsztunk, viszont megkértek ellenőrizzem a palacsintákat, hogy eléggé megsültek-e.Aztán nagy sikert arattam, mert nem kunyeráltam az asztalról. Jutalmul a kedvenc számomat játszották el nekem gitáron. Nem is tudtam, mennyire szeretem a zenét:-)

2009. augusztus 7.





















Reggel úszóleckét vettem a a kacsáktól, de én még egy jobb kunsztot tudok, úszás közben tudok inni:-) Aztán egy mezőre mentünk, virágot kerestem Picinek. A beagle Pici nagyon örült,
figyelmességemmel levettem a lábáról. Egészen ránk sötétedett, annyira beremerültünk a birkózásba.

2009. augusztus 5.












Ma esett az eső, így aztán nem mentünk úszni, de kaptam egy új játékot és a teraszon azzal játszottam. Persze azért a csont az igazi, de ezt nem árulom el a gazdinak, mert szeretnék még vele menni játékot vásárolni máskor is a kutyás boltban. Eső után sétálni mentünk, de nem jöttek a barátaim, így aztán hiába vártam őket a parknál:-( És a torkom is fáj, kaptam gyógyszert a füredi dokitól:-(

2009. augusztus 4.















Ma arra ébredtem, hogy nem férek el a régi lépcsőfokomon, hiába, már öt hónapos vagyok!Délután egy csoda jó boltba mentünk, ahol kedvemre válogathattam és nagyon megdicsértek a kedves eladók, meg is igértem, hogy jövök máskor is. segítettem vásárolni a gazdinak:-) A szám is tátva maradt, annyi finom ság van a Fressnapfban :-) A veszprémi városnézés rövidre sikerült, mert nagyon meleg lett, így aztán sokat pihentem az árnyékban.