2012. október 31., szerda

Fagyos reggel

Megérkezett a mínusz is reggelre, ez csak azzal járt, hogy végre nem volt melegem, Füles, meg ha lehet, még frissebb volt:-)
abszolút egymásra figyelnek:-)

a futás szélső fázisai egy képen, nyújtsuk előre jól a mancsokat és utána húzzuk teljesen magunk alá:-)

kanyarban

végre van víz rendesen a patakban

őszi rágcsa

2012. október 30., kedd

Dunapart Ginával

Délután kiruccantunk a szigetre, találkoztunk Ginával a német juhásszal és Lizzie-vel, bár vele már nem tudtunk fotót készíteni,mert ránk sötétedett.

miért nem dobod már?

a béke szigete a szigeten

Gina a német juhász

várakozók

Fagyos napsütés

Reggelre mínusz lett, ahogy ígérték, de a nap is kisütött. Ugyan az erdőben ez még nem érvényesült, így a fotók nem annyira jók. Amikor kiértünk, addigra már szépen sütötte az ösvényt és így találkozhattunk a börtönéből szabaduló cicával is:-) aki napfürdőzött a kutyákkal mit sem törődve.
fogócska a mezőn

figyelj Füles

hahó, rám figyelj

Lola is futásnak ered

na végre, nézz a szemembe

vizitálók

feszült figyelem

igazán jól mutat ilyen háttérben:-)

erdei tanácskozás

ki mondta, hogy a börtön ablakába soha nem süt be a nap?:-)

indulunk haza

a jól megérdemelt pihenő

2012. október 29., hétfő

Októberi hó

Ma havazásban sétáltunk, végre Fülessel és Lolával.Jó lenne, ha megmaradna:-)

azért ez még nem hógolyó:-)

2012. október 28., vasárnap

Blogolunk:-)

elkél egy kis segítség:-)


Tesóm

Terelő tanonc:-)


Tesóim és anya egy szép őszi napon, öröm őket is látni:-)

Játék az esőben

Nem sokan voltunk kint reggel, egyrészt az óraátállítás, másrészt a szemerkélő eső miatt, ja és a +2 fok is akadályozott sok gazdit, hogy kellemes sétára induljon ebével:-)
Szerencsére Lizzie-vel összefutottunk.








2012. október 27., szombat

Újra a szigeten

Kihasználtuk a kis esőszünetet, a Dunához ugyan már nem megyünk, de sok-sok baráttal lehet itt játszani:-)
labdára várok

megszereztem

ez is előkerült

Mancs:-)

2012. október 26., péntek

2012. október 20., szombat

Fotó szünet

Kicsi szünetel a blogban a képes melléklet, mivel gazdi kiesett a sétáltatók sorából:-( Mostanában nagy gazdi visz sétálni, ő meg nem nagyon fotózik. Mindenben szót fogadok neki, nagyon megdicsért, hogy milyen jól nevelt kutyu vagyok:-) Tegnap pl. teljes sötétben vitt a rétre, mert későn ért haza és nem hagytam magára egy percre sem, hogy ne féljen:-) Még labdázott is velem. Szóval nagyon jól viselkedem, hogy elégedett legyen ő is velem!

2012. október 15., hétfő

Kisütött a nap

Délutánra kisütött a nap, a tegnapi borongós nap után ez komoly felüdülés volt:-) Cuki is jött velünk, aztán megnéztük a vizet a patakban, előkerült a frisbee is. Végül Pandáékkal sétáltunk végig a parton.
csodavárók

azt is kérem

magasabbra

ősz

ki zörög ott?

légibalett


2012. október 14., vasárnap

Szemerkélésben

Mára megérkezett az eső, de szerencsére csak szemetelt, ugyan azt végig. A fegyelmezőt ismét apportírozás követte, végül ŐV. Remek nap volt:-)










2012. október 13., szombat

Mégsem esett:-)

...pedig ettől tartott gazdi, megúsztuk, sőt még a nap is sütött. Csodás ez az ősz. Reggel séta a pataknál, ahol Panda és Cuki is jelen voltak. Délután meg suli volt. Jött Dani is, már nagyon régen láttam. Sajnos Zara nem jött, talán holnap:-)
nézz már ide légyszi!

sorban

megosztva

Maxi

ki így, ki úgy



kifli

bemelegítés

nagyinál

vége a napnak