2010. november 28., vasárnap

2010. november 28. délután

























Alvás után várt a sziget, a Duna, labda, frisbee és sok haver. Mire este lett megéheztem, mivel ilyenkor a reggeli elmarad, dupla vacsiról gondoskodik a gazdi, amit rendre el is fogyasztok:-)))

2010. november 28. délelőtt




















































A reggeli suliba korán érkeztünk, így majdnem egy órát játszottunk. A mai penzum a szorosan egymás mellett fekvés, ülés meg a behívás volt. Az óra végén ismét nagy játékot rendeztünk, vittem egy botot, a többiek meg utánam, ezt akár estig műveltük volna, de délben kellett indulni a nagyihoz, ahol egy jót aludtam, hogy felkészüljek a délutáni játékra.

2010. november 27., szombat

2010. november 27.






























Életem másodig tele reggel kezdődött egy szuper 25 centis havazással, aminek azért negatív hatása is volt, elmaradt a szigetszentmiklósi suli. Kárpótlásul nagyot csatangoltunk az erdőben, aztán hólapátolással folytatta a gazdi, amiben nagy segítségére voltam, minden lapát havat be akartam kapni. A délutáni suli szerencsére nem maradt el:-)))

2010. november 26.























Az eső elálltával máris rohantunk labdázni, ráadásul Bizsuval duóban. Persze az új frisbeet sem hagyhattam ki, amelyik jobban repül mint az eddigiek, ez még engem is megelőz:-)))

2010. november 22., hétfő

2010. november 21.

































Ezeket a képeket Dóriék készítették, köszönöm:-)))

2010. november 21.






A birkák érdekesek, de pontosan nem tudom mit is kéne velük csinálni:-O Viszont rengeteg belga-társsal találkoztam, sőt még egy új frisbee-t is kaptam, szuper nap volt!

2010. november 20., szombat

2010. november 20.






A reggeli suliban ma valami élelem megtagadást tanultunk, igazán nem is értem mit akart a gazdi? Én jól megfigyeltem az előttem debütáló ebtársakat és láttam a gyászos következményét annak, ha a földön heverésző virslit bekapták. Eszem ágában sem volt fölvenni, amikor én kerültem sorra:-)Inkább kikerültem! A csibészelésnél megint zsákmányoltam egy rongyot, amit a kocsiba cipeltem, gazdi nagyon büszke rám ezért. Sőt a csibész a fülemtől néhány centire durrogtatta az ostorát, de akkor sem engedtem el a hurkát:-))) Délutáni suliba is mentünk, ahol hiba nélkül dolgoztam ismét. A szuper napot finom kacsavacsi zárta, és eltettem magam a holnapi nagy napra, amikor is életem első birkái és sok belgás-társ vár rám.