2010. október 30., szombat

2010. október 30.

Ma is két suliban voltam. Rengeteget játszottam és megint "nyertem" egy hurkát csibészeléskor, amit a kocsiba vihettem. Már akkor örültem, amikor az ostorok csattogni kezdtek és a csibészek kiabálva rohantak körbe, mert tudtam, jó szórakozás következik. Alig várom, hogy ismét szombat legyen:-) persze előtte még holnap is lesz suli, csak csibészelés nem.

2010. október 24., vasárnap

2010. október 24.














































Reggel végre korán kelt a gazdi, így első lehettem a suliban. Délután meg a Dunához mentünk, mert a gazdi végre teljesen gyógyultnak nyilvánította a lábam és beengedett a folyóba, elárulom, már nagyon hiányzott!!!

2010. október 23., szombat

2010. október 23.






























A két suli nagyon tetszett, bár egy dugó miatt reggel elkéstünk. Hiába mondom a gazdinak, hogy induljunk napkeltekor, mindig tovább lustálkodik, pedig én szeretek első lenni:-)

2010. október 22., péntek

2010. október 22.












Szuper világos volt este, így Cukival sokáig játszottunk:-)

2010. október 21., csütörtök

2010. október 21.


Mióta nem fáj a lábam, nagyon sokat sétálok a gazdival, és persze közben labdázunk és ha nincs nagy szél, korongozunk. No ma csak a labda volt, mert majd lefújt minket a huzat a mezőről:-)

2010. október 20., szerda

2010. október 20.












Ma este Bizsu szuper új labdájával játszottunk:-)

2010. október 19., kedd

2010. október 19.






























Ma rengeteget játszottam Cukival, sőt reggel még Lolával is taliztunk:-) Délután a várban gyakoroltuk a behívást , helyben maradást úgy, hogy Cuki mindig ellenkező feladatot kapott. A gazdik még látnak csiszolni valót a dolgon, úgyhogy legközelebb is ezt gyakoroljuk majd:-)

2010. október 18., hétfő

2010. október 18.







Fantasztikus képek készültek a hétvégi suliban, a gazdinak egy sem sikerült, annyira elfoglalta az, hogy engem a dokihoz vigyen, hogy alig fotózott, de azt a párat is kukázta:-) Úgyhogy köszönöm Bizsu gazdáinak a képeket!

2010. október 17., vasárnap

2010. október 17.

Ma már vígan játszottam a suliban és kapam Sanyi bától két új labdát, nem ígérem, hogy holnap is ilyen gömbölyűek maradnak:-)
A másik jó hírem, hogy tegnap este gazdi elvitt a Juhász klinikára Krausz Ferenc doki bácsihoz, akinek arany keze van. Megtalálta a harmadik toklászt, ki is vette, így végre nem sántítok és nem fáj a lábam. Utólag is hálás vakkantásom az övé:-)))

2010. október 10.





























Ezeket a gyönyörű képeket Bizsuék készítették. Nagyon jók lettek, köszi:-)