2010. augusztus 30., hétfő

2010. augusztus 29.






















Végre találkoztam Lolával és Cukival, már nagyon hiányoztak. Persze a frisbee sem maradt el:-)

2010. augusztus 27.















Ma sem maradt el a játék:-)

2010. augusztus 26., csütörtök

2010. augusztus 26.


























Felvitt a gazdi a várba, mert itt nincs toklász. Végre hozott játékot is, mert az új kötéssel már játszhatok. A próba sikerült, nem szakadt ki a seb a lábamon. Már nagyon hiányzott a frisbee:-)

2010. augusztus 26.


Nagyon igyekszem, hogy hétvégére meggyógyuljak, mert már igencsak hiányoznak az osztálytársaim, a tanárok, no meg azt is szeretném megmutatni, hogy semmit sem felejtettem a vakáció alatt. Egyébként ketten pityeregtetek miattam, de most már ne izguljatok beforr lassan ez az utolsó seb is. A gazdi egy szuper kötözőt vett, ez alá nem megy majd be séta alatt a por,csinosabb a zoknis kötésnél. No meg egy új labdát is kaptam, de még várok délutánig a játékkal, nehogy újra kiszakadjon a sebem:-)

2010. augusztus 24., kedd

2010. augusztus 24..


Hol lehetnek a régi barátaim?

2010. augusztus 23.























Amint hazaértem, Hektorral találkoztam, akinek cool labdái vannak:-)

2010. augusztus 22.























Remek szezonzáró bográcspartira mentünk, ahol segítettem a tüzelő aprításban, no meg zenéltünk, labdáztunk késő estig:-)

2010. augusztus 19.







Reggeli után újságért mentünk, a bolt előtt szoktam a gazdira várni. Aztán golfot néztünk, hogy ez milyen buta játék, ahelyett, hogy megrágnák, elütik azt asok szuper labdát, kapacitáltam gazdit, hogy engedje összeszedni, de szerinte ez nem volt jó ötlet. Tihanyba is elmentünk, végre van egy hely, ahol fürödhetek majd, csak gyógyuljon meg a lábam! Még a kedves szomszéd nénit is meglátogattam, akire a frászt hozom az ugatásommal, pedig csak köszöntöm, már kezdi megszokni:-)

2010. augusztus 18.


































Dáviddal nagyon jó játszani, elbújt és beszélő sátrasat játszott, de megtaláltam, aztán birkóztunk, no meg persze palacsinta is volt.

2010. augusztus 16.






























Végre találkoztam Picivel, sőt a gyönyörű Selly-vel is:-)