2009. november 28., szombat

2009. november 28.


































Eljött a kiállítás napja végre! Már pénteken este nekilátott a gazdim a bundám csinosításának. Ez nem az összes öt órában okozott nálam osztatlan sikert. Ám egyszer aztán én is elfáradtam az ellenkezésbe és megadtam magam a sorsnak. Korán keltünk és egy rövid séta után már száguldottunk is a MEOE 110 éves jubileumi kiállítására. Sok ismerősöm kijött drukkolni nekem, sőt kedves tenyésztőm is eljött. Naná, hogy a nyakába ugrottam:-) Én 11 óra után kerültem ringbe és kaptam egy nagyon igéretest, (Bp. CACIB, bíró :Gellén Tibor) ez már a harmadik és egyben utolsó kölyök eredményem, mert legközelebb már a fiatal osztályba kerülök, olyan nagy leszek. Köszönöm mindenkinek, aki drukkolt nekem, mert így legalább megnyugtattátok a gazdimat, és nem izgult annyira. A pavilon elött egy nagyot játszottam Zsivánnyal. Utána drukkoltunk a suliiskolás osztálytársaimank, ők kitünőt és CAC-ot nyertek, gratuláltam nekik. Délután aludtam egyet, aztán a BIS-be is felvonultam, de a második körben nem én tetszettem legjobban a bíró néninek. Ilyen érdekes napom már régen volt, már alig várom a következő kiállítást:-) Most pedig szundítok egy nagyot, mert holnap suli!

2 megjegyzés:

B.Kati írta...

Gratulálok, és további szép sikereket kívánok!
B.Kati

Erik írta...

Gratulálok a kutyusnak és a gazdinak is!