2009. november 22., vasárnap

2009. november 22.

































Annyi minden történt ma, kezdem elölről. Reggel pontosan érkeztünk a suliba, ugyan nagy sár volt, de húsz osztálytársammal együtt Csabi tanár úrtól sok dicséretet zsebeltünk be, még a nyomozást is tanultuk. Délben a mamához rohantunk a gazdi ebédelt, én meg addig jót szunyókáltam, készültem a délutáni bulira. Merthogy oda voltam hivatalos, Cuki és Mogyi 1 évesek lettek:-), még meghívót is kaptam rá a héten. Egészen sötétedésig ettünk, ittunk, játszottunk. Remek szülinapi buli volt. Aztán este megtudtam, hogy egyik tesóm új gazdihoz utazott, Ausztriába. Örülök neki, majd meglátogatom nyáron.

Nincsenek megjegyzések: